Gyerekkoromban még volt heti piac. Vagy kedden és pénteken vagy szerdán és szombaton. (Hódmezővásárhelyen az egyik, Székesfehérváron a másik.) Ezeken a napokon több kofa (ma őstermelő) hozott árut, nagyobb volt a felhozatal, mint a hét többi napján. 

Nagymama számára a péntek és a szombat vallási okból szóba  sem jöhetett, így a hétközbeni nap volt a bevásárlás ideje. Mint már az előző részben is írtam, a piacra korán kellett menni. Vásárhelyen azért voltam kéznél olyankor, mert ott nyaraltam, Fehérváron pedig anyukám 7-re járt dolgozni, ha délelőttös volt, addigra a Nagymamánál kellett lennem. 

A legfontosabb, amit a piacon venni kellett, nyáron a tyúk volt, télen a kacsa. Itt szeretném felhívni a figyelmet kedvenc szavamra, a paradigmára! Akkoriban még nem számított az állatok jogainak sárba tiprásának, ha megkötözött lábbal kellett várniuk a vevőt, és még utána is így kellett maradniuk a fáskamrában a vágásig. Abban az időben egy tyúk legfőbb joga az volt, hogy finom étel készüljön belőle. Baromfiéknál ez számított a karrier csúcsának, minden házi szárnyas erről álmodozott, és ezért még arra a csekélyke áldozatra is kész volt, hogy összekötözik a lábánál fogva egy sorstársával.

Ezért is korán kellett menni, hogy el ne vigyék az állatok javát. Nagymama nagy gonddal, hozzáértéssel válogatott. Alkudni kötelező volt, nem csak itt, a zöldségeseknél is. Nézni kellett a tollát, az izomzatát, de a már említett vallás miatt főleg azt, hogy ne legyen sérült, kívül, belül egészséges legyen. Ha egy helyen talált megfelelőt, az még nem jelentett vásárlást. Megnézte, máshol nem talál-e még jobbat, még kedvezőbb áron. Sokszor előfordult, hogy nem talált, de mire visszament, a kiszemelt áldozatok már elkeltek. Akkor be kellett érni a második legjobbal.

A másik nagyon fontos piaci portéka a tojás volt. Mai szemmel, amikor 40 és 50 forint között van egy tojás ára (vagy még drágább), talán el sem tudjuk képzelni, hogy a forintból még lehetett alkudni. Az egy forint tíz filléres tojás már extra drágának számított. (Zárójelben jegyzem meg, hogy én közel 30 éve súlyos fogadalomszegésben élek. Amikor a 80-as évek vége felé a tojás ára elhagyta a három forintot, megfogadtam, hogy életemben nem eszem több tojást, ha drágább lesz, mint négy forint.)

Krumpliból két félét lehetett kapni: a Rózsát és az Ellát. Előbbinek rózsaszínes a héja, az utóbbinak sárgás. Nagymama a Rózsát szerette, ez drágább is volt kicsit. A másikat tápnak tekintette állatok számára.

Még egy kis zöldség, és mehetünk is haza. Zöld acélvázas piros ládájú kiskocsiban húztuk haza zsákmányt. Nem volt nylonzacskó, PET palack, cekker volt, meg kiskocsi. Semmi csomagolás. Esetleg a szemes árut tették újságpapírból tekert tölcsérbe. 

A következő részben arról írok, milyen volt a piac hétvégén apukámmal. Kövessetek!

(A képen Kati néni, a Fehérvári piac ikonikus alakjának szobra.)Forrás: https://turizmus.szekesfehervar.hu/latnivalok/kati-neni-szobra