Apával egészen más miatt jártunk piacra. Gyerekkoromban a 70-es években elérhető apró, luxusnak számító élmények vittek minket. Később, a rendszerváltás után a bogarászás, gyűjtögetés szenvedélye.

Mi valahogy – számomra ma már érthetetlen módon – vasárnap is korán keltünk. Igyekezni kellett, hogy időben odaérjünk. Hova? Hát a pékségbe. Ha elég korán mentünk, láthattuk, ahogy kiveszik a kemencéből a forró óriáskifliket. Amíg esetleg várni kellet, figyelhettem, hogyan dolgozik a „kiflitekercselő” gép, hogyan szórnak meg néhány darabot nagy szemű sóval, és teszik be egy másik kemencébe. Maga volt a csoda.

Egy szó, mint száz, a frissensült pékáru illata utánozhatatlan és utolérhetetlen. Mi pedig ott helyben, a forró sütőlemezről válogathattunk, mielőtt a triciklin kigurult volna a többi a piacra. A ma kb. 120 forintos kifli akkor 1 forintba került. Nem tudom, apukám ezt hogyan érte el. Valószínűleg a kiterjedt kapcsolati rendszerével.

Az pedig neki legendás volt. Mindenkivel jóban volt a városban, bárkinek bármit el tudott intézni. Akkor ezt úgy hívták, szocialista összeköttetés, pedig ő csak mindenkivel barátságos volt.

De haladjunk tovább a vasárnap reggeli piacozással. Következett a túró-tejföl. Természetesen a zöldségesek zárva voltak a piacon, de azon a részen, ahol a parasztasszonyok árusítottak – tulajdonképpen bármit a frissen vágott vagy megsütött baromfitól a tejterméken át a gyümölcsig – mindig volt valaki. Itt találtuk azt az asszonyt, akinél állandó törzsvevők voltunk. Saját tehenéből fejt sajátkészítésű túrót és tejfölt mert abba a dobozba, amit mi kizárólag erre használtunk. (Megint szeretném megjegyezni, hogy az egyszer használatos műanyag nem betiltva volt, hanem még fel sem találva. Mindenki abban vitte haza a portékát, amit magával vitt a vásárláshoz.) Ehhez az asszonyhoz még házhoz is mentünk néha a finomságért.

Felnőttebb koromban már más volt a piacozás. Addigra lett lengyel piac, MDF piac és egymás hegyén-hátán nőttek ki a földből a bolhapiacok. Egyre több városi piacon lett iparcikk részleg ahol böngészni lehetett. Bárhova mentünk az országban, sőt a világban, a piacot mindenhol megkerestük.

Csodákra lehet az ilyen helyeken találni. Bárminek a bármilyen alkatrészét, mesés ruhákat, sok hasznos és teljesen felesleges holmit. Nem az a lényeg, hogy mit veszel, sőt, lehet, hogy nem is vásárolsz. A bogarászás számít. A nézelődés. A beszélgetés az árusokkal.

Bárhova megyek a világon, a piacot megkeresem. De ha csak kimegyek a közeli piacra tojást, tejet vagy mindennapi dolgokat venni, akkor is velem vannak mind a ketten: nagymamám és apukám.

Kép: https://flamand.hu/termek/70-75-g-nagy-kifli-sos/